A helység első írásos  említése 1349-ben történik. Itt még a XIII. századtól létezett egy román stílusú bazilika, melyből mára csak egyetlen oszlopfő maradt fenn a hajó déli oldalán, az első pillérbe ágyazva. A település Szent Mária templomának a bejegyzése1402-ből származik.

Az  gótikus templom építési évét nem ismerjük, mára csak a sokszögű, kívűl négy támpillérre támaszkodó karzat maradt fenn. A XV. század vége felé vagy a XVI. század első felében jelentős erődítési munkálatokba fognak. Ekkor a négyszög alakú udvart és a sarkakban a ferde irányítású,  sátortetővel fedett tornyokat emelik fel. A déli oldalról a bejárat, a délkeleti torony közvetlen szomszédságából történik. A nyugati oldalon egy poterna maradt fenn. A délkeleti sarokban a torony pár évvel ezelőtt összedőlt.

A mai is fennálló csarnokot a XVIII. században emelik, magassága megegyezik a karzatéval. A nyugati oldal első két boltszakasza keresztboltozatú, a harmadik, pedig donga és boltozatfiókkal rendelkezik. A karzat a diadalív irányában dongaboltozattal fedett, hogy majd a közepétől kiindulva, kelet irányába, egy félsüveg látható három boltozatfiókkal, a sokszögű abszis három oldalának megfelelően. A hajó boltívei kettős ívekre támaszkodnak, melyekhez falpillérek illesztettek, kivűl ezek megfelelőik a három támpillér az északi oldalon, négy, pedig a déli oldalon. A hajó három oldalán fából karzatokat emeltek, ezek a szószékkel, az oltárral meg a persellyel együttesen a XIX. században készíttettek.

Az klasszicista oltár központi darabja egy 1926-ban, Hans Hermann által festett remekmű. A barokk orgona 1762-ból származik,  Johannes Hahn mester műve.

 

Magazin
Harman 14

Harman 14

Magazin

Az én Falum, Templomom és az én Meséim - 15 EUR

Johann Schaas, a riomfalvi (ném. Reichesdorf, Reichersdorf, románul Richiş) szász templom gondnoka, felejthetetlen emlékeit szász tájszólásban osztja meg velünk, arról az Erdély-i helységről, melyet szeretett, és melyet a kedvező történelmi viszonyok közepette sem hagyott el. Dokumentumfilm, 52 perc. Feliratok: román, angol, német, francia, olasz, magyar.
Évszakok
Évszakok
Áprilisban és májusban megcsodálhatják a tavasz kezdetánek ??julÓ fáit, a virágba borult réteket, a friss, zöldülö füvet, a bÓdito virágillatokat, a tiszta kék eget. Ez az ideális idöszak átelni a természet ??jjászületését és csodálatos képek készítésére!
Elmenyek
Elmenyek
Íme pár dolog, melyet semmiképpen nem kell elmulasztanod.
Helyi izek, Aromak
Helyi izek, Aromak
Egy igazán egyedi elmény átélése érdekében, nem kell elszalasztanod a helyi izek, ínycsiklandozÓ falatok ízlelését.
Orokseg
Orokseg
Az erödtemplomok egyedi és különleges tünemények, melyek egész EurÓpa területén csak pár helységben lelhetök. Több mint 300 szász erödtemplom létezett Erdélyben. Egyesek etüntek, más templomok tünöfélben, de legtöbb közülük büszkén állja helyét, akár elhagyatott vagy elfelejtett falvakban is.